2009. november 6., péntek

Mobil élet

A webes közösségi élet - még ha nem is túlzottan aktív, inkább csendes részvétellel - 2009-ben már számomra is teljesen elfogadott dolog. 2004-től iwiwezek, ami nagyszerű találmány, de kicsit elaludtak a fejlesztők, és ha jól értesültem, a Facebook már a hazai pályán is is lehagyta őket.
Először kicsit idegenkedtem a Twittertől, de aztán rátaláltam a szakmám fontos csiripelőire és állandó olvasó lettem. Jó dolog (miért csak most találták ki?) a twit-társak csoportokba rendezése, már alig várom, hogy a kollegáim, meg a kórusomból is minél többen rákapjanak a dologra.
Először a Twitteren találtam meg az index.hu Boros-Bochkorát, Szilyt és Bedét, de aztán rájöttem, hogy ők igazából a tumblr-en vannak, csak a Twitterre is átsugárzódnak. Rettenetesen sokat posztolnak, de nem baj.
Aztán itt a Google Reader és benne a Popular Items, kifogyhatatlan hírmennyiséggel a világról. Gondolom ezt már a Nagy Gé híres szűrőjén  kapom, amit úgy állít be, amiről az eddig látogatott oldalaim alapján úgy gondolja, hogy érdekelhet. Félelmetes, de nagy százalékban beletalál. Ha naponta többször rá tudok nézni, akkor folyamatos görgetéssel, iszonyat felületesen, gyakorlatilag csak a címsorokat olvasva és a képeket nézve a végére tudok érni 5-6 perc alatt a felgyűlt mennyiségnek. Nálam ez a cigarettaszünet. Persze tudom, sétálni kellene a parkban...
Az iwiw-et és a tumblr-t kivéve a posztok mobilon való nyomonkövetéséhez remek szoftvert találtam (teljesen magamtól): a Snaptu-t. A felülete az iPhone-éra hajaz, persze jóval kevesebb alkalmazása van. De olvashatom a Twitter és Facebook bejegyzéseket. Ezen kívül beimportáltam a Reader folyamait is - az említett Popular Items szerencsére csak a webes felületen érhető el. Aztán hozzáférek a Picasás képeimhez (ez nagyszerű dolog!), valamint (kicsit sután) a gCalendaromhoz is, itt még akad tere a fejlesztésnek. Egyet nem tud: az online csevegési szolgáltatást.
Csevegek én kérem szépen elsősorban gTalkon, nagyritkán Skype-on, még ritkábban Facebookon. Ezek összefogására szolgál a Nimbuzz (szintén saját találás). Eddig fring-et használtam, de valahogy nem tudtam vele megbarátkozni. A Nimbuzz ígéretesnek tűnik.
E kettőn kívül még a gMail Google által írt kliensét futtatom. Egészen eddig próbáltam a telefon operációs rendszerébe (S60) épített IMAP lekérdezéssel, de minden csatlakozáskor 2-2,5 perc volt, mire szinkronizált. Ráadásul minden beszélgetés végén leszakadt a postafiókról. De ennek most vége, a szolgáltató által írt mail-kliens stabilan végzi a dolgát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése